Annyi mindenről ìrhatnék,nagyon gyorsan peregnek a napok és telve vannak tartalommal… Azonban ma éjjel mégsem így teszek,hanem megosztok Veletek egy felismerést: Sose voltam oda a bohócokért,a randábbaktól meg majd hogy nem irtóztam. És ma este 30 évemet már betöltve, a kislányaimmal a cirkuszban végre megértettem a bohócot!
Az ember csak ül és figyel és hihetetlenül felszabadulttá válik abban a percben amikor valami ami tőle távoli,egyszer csak előre mozdul,s a horizonton reszkető délibábot felváltja egy éles és tiszta kép. Van,hogy valamit azért nem szeretünk,mert nem ismerjük,van,hogy azért mert nem értjük…És van amikor csak másik perspektívából szemléltük.
Ma este ahogy néztem a színpadot és megérkezett a bohóc,még nem dobott fel. S fura,de nem is az által változott meg bennem a dolog,mert akkora jó poént láttam. Egyszerűen csak bejött és azt játszotta,hogy ő belefúj a mikrofonba,az meg vissza rá… Majd a végén már rá is csapódott a fejére folyton az ezköz.A gyerekek nevettek,s egyik fejbekólintásnál kitört belőlem is a nevetés. A fájdalmunkat kinevetni,sőt a képébe kacagni,ez már valami. A bohóc mindig újra próbálkozott,és rajta kívül mindenki tudta,hogy megint pórul jár, de pont ez az! Rajta KÍVÜL! Mert ő nem adta fel,és ami ennél is több a bohóc nem tudja,hogy kudarcra van ítélve. Belül csordultig van hittel,és akaraterővel. A bohócra azt is mondják,hogy álarcot visel,a titkolt fájdalom jelképe. De én azt is megértettem ma,hogy a derü és a folytonos újrakezdés karaktere is Ő maga.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: