Rá kellett döbbennem, hogy nem akarok már egyáltalán írni a “macskaságokról”, amit minap említettem. Talán csak megvilágosodtam, vagy egy beszélgetés segített, ahol átértékeltem a dolgaim. De lehet egyik sem számít, csak közben annyira nyüzsgő és zajos lett megint minden, hogy lélegzetvételnyi időt sem találtam arra, hogy összefoglaljam az érzéseim. Persze fejben lezongoráztam amit le kellett… Talán egyszer mégis írok majd róla, vagy csak megint megbeszélem valakivel, akiben bízok, meg akit szeretek.
A cím választás oka az, hogy ma este, amikor végre érdemi időt beszéltem legalább neten a barátaimmal, és vendégül tudtam látni a helyi cimboráim, rá kellett döbbenjek, hogy az új munkám iszonyatosan elfoglalttá tett. Az egy dolog, hogy eddig is nyüzsögtem feszt, ha kellett, ha nem, de most ehhez az amúgy is tartalmas élethez hozzáadódott egy új feladatkör. Így aztán végképp minimális időm maradt csak úgy lenni.
Tegnap és ma is kihasználtam azért a hét végét, és rengeteget játszottam csak úgy a kislányaimmal. Szegények így is folyton panaszkodnak, hogy rossz apánál lenni. A nagyobb (nem tudom honnan van ilyen pompás szókincse? gondolom a sok olvasás…) ezeket fogalmazta meg:
“Apánál csigatempóban halad az idő, anyánál pedig gepárd ugrásokkal!”- (azért, ha nem érteném, meg is magyarázta, hogy ott nagyon unatkozik, de itt mindig olyan jókat játsszunk)
A másik ami sokkolt: “Apa szerelmét nem szeretem, mert elveszi tőlünk apát. Mikor ott vagyunk, apa vagy dolgozik, vagy Borival beszélget neten, velünk meg nem játszik, mert minket nem szeret annyira.” (Ehhez is hozzátette, hogy szerencsére anya mindenkinél jobban szeret!)
Annyira sajnálom szegénykéket… Nem tudom meddig húzódik a válás.
Egyébként, pozitív gondolatokat is lejegyzek, mielőtt elkeserednék teljesen. A főnököm írt reggel és rám akart sózni egy adag melót, ám hamar leszereltem, jelezve, hogy holnap szívesen segítek, és állok rendelkezésére, azonban vasárnap nem kapcsolom be a számítógépet. Úgy éreztem, hogy az egész heti güri után, míg minden felettesem nyaralt, megérdemlem, hogy végre nyugisan játsszak a gyermekeimmel. Meg amúgy sem akarom, hogy megszokja, hogy bármikor kereshet és befoghat munkára. Büszke voltam magamra, hogy meg tudtam húzni a határt. Régen nehezen mondtam nemet, ám ahogy öregszem egyre könnyebben megy. Nem akarok minden áron, mindenhol megfelelni, és ahogy elhagytam ezt a kényszert, amitől sok ember küzd, azóta sokkal boldogabb lettem.
Még egy pár szó a betáblázódásról, aztán kidőlök, mert mindjárt hajnali fél 1. Szóval, ma ahogy végre a barátokra is lett időm, ráeszméltem, hogy az egész nyárra tele van írva a határidőnaplóm. 2 barátnőmmel próbáltunk időt egyeztetni, hogy találkozzunk, ám alig sikerült. S most, hogy beírtam, már tényleg csak fél napok maradtak üresen. Talán szeretem is, meg nem is ezt, ugyanis exrovertált embereknek is kell a nyugalom és csend néha. Találtam egy szép idézetet, ami után szinte kinyúltam két kézzel, hogy : “BÁRCSAK!!”… Kell ez is… kell az is… Nekem minden kell!:)
“Nyújtózkodik a zúzmara,
megdermed az idő.
Elcsitul a jelen, és
megnémul a jövő.
Csak üldögélek tétlenül,
lekapcsolom magam.
Bámulok a semmibe,
így minden rendbe’ van.”
(Likó Marcell)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: