Kezdem ott, hogy az egy dolog, hogy mások számára is elérhető, ám legfőképp saját gondolataim, velem történt események megörökítése miatt vezettem és vezetek naplót. Pont emiatt dühített fel, hogy ma megnyomtam véletlen egy gombot a telefonon, és az utóbbi pár hónap bejegyzéseit sikeresen töröltem ki egy pillanat alatt. Pedig tisztában vagyok magam is azzal, hogy ami fontos arról legyen mindig biztonsági másolat. Talán az is a sors fintora, hogy pont most kapcsoltam be a számítógépet, hogy ezeket elkészítsem az imént kitörölt írásaimról. Mindegy, rég tudom, hogy ami megtörtént azon már kár siránkozni. Azonban így a rászánt időt kicsit elvesztegetettnek érzem. Pedig mi az, amiből sosem kaphatunk többet, mint ami rendelkezésünkre áll? IDŐ
Bele is fogok hát, hogy a legutóbbi több napot felölelő írásom végére érjek végre, és onnantól napi rendszerességgel vezessem naplómat.
04.20.
Iskolai beiratkozás… Remek dolog, főleg, ha az ember férje, akitől válni készül, semmiben nem közreműködő… Ehhez egy kis bónuszként jött a szeles esős idő, és az, hogy nem indult reggel az autó. Mindenesetre, 10 után már egész jó kedvvel jöttem el a sulitól, mert beírták úgy a kislányom, hogy a közös nevelésről szóló nyilatkozatot majd utólag csatolják. Ám sokáig nem tartott a jókedv, hiszen már telefonált is a férjem, hogy a kapunál vár, és ő nem egyezik bele a beíratásba. Elég fenyegető volt a hangja ahhoz, hogy a házzal szemközti futódomb mögött várjam meg, mire az autó elmegy a ház elől. Utána párom hazarohant a munkából, és segített feltölteni az autó aksiját… Fogalmam sincs most mitől merült le, mivel tél óta nem tett velem ilyet. Délután vigyáztam kicsit barátnőm kislányára, amíg ők a hivatalban voltak. Aztán bejöttek hozzánk, és nálunk vacsiztak. Nagyon jó, hogy vannak helyben barátaink, akikkel összejárhatunk. Egy ideig a legtöbb ismerősöm messzi lakott tőlem(Jó, ez most is így van, de vannak végre az új városban is kapcsolataink.)
04. 21.
Pénteken a lányoknak nem kellett oviba menni, ezért közösen átmentünk a Műszakiak napjára Szentesre. Hát, ez valami fantasztikusan jó volt. Nyitásnak elhelyezkedtünk a gyerekekkel a nézőtéren. A párom és a többi alakulat szépen felsorakozott. Sajnos nem mindent értettünk, mert a kihangosítás nem volt a legszuperebb. A zászló, a katona zenekar, a Himnusz és a Szózat tetszett a lányoknak, meg hogy vonult a sok egyenruhás. A többit szerintem nem értették… én sem mindig.
A kötelező körökön túljutva sok izgalmas programban volt részünk. Nagyon tetszettek a díszelgő katonák, akik csak úgy dobálták és forgatták a szuronyos puskát, mint más a mazsorettbotot. Volt kutyás bemutató, kipróbáltuk az íjászkodást is. Felmentünk az összes gépre ami érdekesnek bizonyult, és a búvárok bemutatója után mindannyian(főleg én és a gyerekek arra vágytunk, hogy egyszer mi is búvárkodhassunk.) Volt tűzszerész bemutató, amire mni nem mentünk el , azonban ehelyett, a gyerekek végigpróbálták a kalandparkot és az ugrálóvárat. Megnéztük a búvárok kiállítását, és az állandó laktanya történeti kiállítást. Vettünk vattacukrot, és hoztunk az ingyenes zacskós ivóvízből párat, mert a lányok állították, hogy jobb mint bármilyen víz amit eddig ittak…:D
Kaptak még lufikat, zászlókat, színes ceruzakészletet, tollat, kulcstartót, frízbit, ugrókötelet. Természetesen mindennek nagyon örültek. Én is… lehet, kicsit még gyerek vagyok belül. Végezetül megettük az ebédet, amit párom igényelt: Fincsi honvédségi gulyást, és almás, valamint meggyes rétest. Mennyei volt, és még egyébként sem ettem soha katonai sátorban. Kimerülten, de millió élménnyel gazdagodva tértünk haza. Az autóban Emma elaludt, és nem is keltettük fel aztán már, csak felvittem az ágyába, hogy pihenjen a néptánc próba előtt. Mi Alizzal mesét néztünk a másik szobában. Az esti próba után jött értük a férjem. Természetesen mondta, hogy elhozza ugyan őket szombaton szerepelni, de a ruha maradjon nálam, mert ő biztos nem fogja kivasalni…
Este elvitt a párom mozizni Szegedre. A Tűnj el! című filmet néztük meg. Nekem tetszett, nem volt az a szokványos kiszámítható thriller. Mindenkinek ajánlom.
04.22.
Szombaton egész délelőtt izgalomban voltam, mert a lányok régóta készülnek erre a fellépésre. Kikeményítettem a ruháikat, elrendeztem a cipellőket, és a szép fehér harisnyát. Összekészítettem a szalagokat a hajukba. Anyukám 13-ra ért hozzánk, és utána rögvest indultunk is Székkutasra a Néptánc Gálára. A férjem és a szülei hiába kértem meg őket hogy fonják be a gyerekek haját, tiszta kócosan hozták őket, így kapkodva a parkettafonást is végre kellett hajtanom, bár hazudnék, ha azt állítanám többet vártam tőlük, pont emiatt be is csomagoltam fésűt és hajlakkot. Csodaszépek és ügyesek voltak, dagadt a mellem a büszkeségtől. Az én két kis picurom szólót is énekelt. Sajnos a rendezvény után rossz lett a hangulat, mert mind a ketten pityeregtek, hogy velem akarnak maradni. Szívem szakad meg ilyenkor. Anyut átvittük Orosházára, mert onnan volt közvetlen vonat. Mivel azonban arra is egy órát kellett várni, meghívott minket vacsizni. Örülök, hogy mióta vállaltam vele pár konfliktust, azóta mindig meg tudjuk beszélni a problémáinkat.
Mikor hazajöttünk megkérdeztem barátnőméket, elléphetünk-e még este kicsit hozzájuk. Persze nem mondott nemet, így vettünk rágcsát, meg üdítőt, és az estét náluk töltöttük, míg a kislánya el nem álmosodott. A párjaink kollégák, így szerencsére ők is jól elvannak, a gyermekeink pedig jó kis barátnők. Egy dolog nem tetszett, bár hangot nem adtam ennek. A barátnőm férje azt tanítja a kislánynak, hogy bármit játszanak, mindig az a szabály amit a kislány kitalál. Mindig neki kell nyernie. Barátnőm morgott is kicsit ezért. Erre azt mondta: “4 éves, hadd legyen úgy, hogy mindig ő nyer.” Ezzel két gondom van: 1. az oviban, gyerektársaságban mindenki 4 éves, és ott nem fogja érteni, miért nem nyerhet mindig Ő, ha egyszer otthon is így van. A másik, hogy aki mindig nyer, az nem ismeri azt az igazi örömet, amit az jelent, hogy “NYERTEM”! Mindig is vallottam, és vallom, hogy ahol nincsen árnyék, ott nem látszik milyen csodás is a napfény! Ha valaki tud veszíteni, vagy átél olyan dolgokat amik nem kellemesek, jobban tudja majd értékelni, ha történik vele valami jó.
04.23. Vasárnap szokás szerint az Evangélikus Istentiszteleten indult a napunk. Azt az igét magyarázták, melyben Tamás nem hisz, csak akkor mikor látja a feltámadott Mestert. Nagyon sokszor hallottam ezt, szinte ugyanazon szavakkal. Ám mindettől függetlenül minden Istentisztelet értékes számomra. Ezután kitaláltam, hogy sütök egy tortát. Nagyon fincsi lett.Nagy szemű vörös szőlőt tettem piskótalapok és tejszínes joghurtos krém közé. Persze nem vágtuk fel, hanem este megvártuk vele a gyerekeket. Ahogy készen lett, kitaláltuk, hogy menjünk át Szegedre a Füvészkertbe. Fantasztikusan éreztem magam. Csodaszép tulipánoktól volt színes minden, és megannyi növény bontogatta szirmait, sárgállott, fehérlett, zöldellt. Sajnos a lepkeház csak holnap fog kinyitni, ám hamarosan ezáltal újra ellátogatunk. Nagyon kíváncsi vagyok. Szerintem elvisszük a gyerekeket is. Hazafelé a kedvesem kedvéért elmentem vele az egyik népszerű hamburgerezőbe. Én ki nem állhatom ezeket, de kedvezni akartam Neki. Végülis nem volt rossz, de iszonyat drága, és nem lehetett vele jóllakni/vagyis csak kicsi időre/. Algyőn sétáltunk még nagyot a Tisza parti tanösvényen. Annyira jó volt!!! Aztán egy rövid takarítást eszközöltünk itthon, és már indultunk is a gyerekekért. Olyan jó volt újra velük. A néptánc fellépés által, most egyetlen nap sem volt, amikor ne láttam volna őket. Mindig rettenetesen hiányoznak. Otthon összebújtunk, és egész késő estig meséket olvastunk Nekik.
Folyt. Köv.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: